2013. május 22., szerda

"Lakkozás határok nélkül" kihívás

Bizonyára elég sokan értesültetek az Elíz által hirdetett kihívásról, ami nekem is megtetszett és el is készítettem rá egy manikűrt.

Ha még nem hallottátok volna, hogy mi is ez az egész, akkor itt van Elíz leírása:
"Lakkozás határok nélkül" kihívás
A "határok nélkül" több mindent takar. Egyrészt ezúttal minden megengedett: kedvünkre választhatunk a lakkok közül, alkalmazhatunk bármilyen segédeszközt és technikát. Másrészt pedig bizony a "Játék határok nélkül" adta az ötletet az elnevezéshez, ugyanis ezúttal a témát a különböző országok fogják nyújtani. De melyikek is? A statisztikákhoz belépve a "Közönség" fülecske alatt megtekinthetjük, hogy mely országokból kattintanak a blogunkra. Ebből a listából kell véletlenszerűen választani egyet, majd készíteni egy olyan manikűrt, mely az adott országhoz illik szerintünk. Mire kell itt gondolni? Lehet a zászló színeivel játszani, lehet az ország jelképeit, jellemzőit, látnivalóit, nevezetességeit megfesteni valamilyen formában, a lényeg, hogy ha valaki ránéz a manikűrre, akkor meg tudja mondani, hogy az melyik országot akarja felidézni. 
Ez tehát egy sokkal szabadabb kihívás és a szeretett lakkjainkat sem kell brutális módon egy kupacba borítanunk! :D Azt viszont nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy könnyebb is, nekem máris sok fejtörést okozott az "országom". 
Remélem a nemzetközi olvasóink is örülni fognak, ha egy, a saját országukat idéző, saját országukhoz illő manikűrt megpillantanak majd egy külföldi blogon! :) 
 
Szóval összeírtam azoknak az országoknak a nevét, ahonnan már megnézték a blogomat, majd a random.org segítségével kisorsoltam a "győztest".
 Ami nem más volt, mint a 8-as számú, azaz Brazília!
Nagyon örültem, mert pont ez volt az az ország, amihez rengeteg ötletem volt és így legalább a brazil levelezőtársamnak, Rafaelnek is kedveskedhetek egy picit az alkotásommal.:)
És, hogy mit sikerült összehozni?
 Elég érdekesre sikeredett szerintem, mindent ráfestettem, ami Brazíliáról hirtelen eszembe jutott.
A hüvelykujjamra a zászló került, szerintem ehhez nem kell sok magyarázatot fűzni, úgy, mint a mutatóujjamhoz sem, amivel a focit akartam szimbolizálni. (Ez egyébként nem áll közel hozzám, utálok minden labdajátékot...) 
A középsőujjamra két szambázó emberkének az árnyéka került, több-kevesebb sikerrel...
Nekem jelenleg, ha Brazíliára gondolok azonnal a levelezőtársam ugrik be, ezért a gyűrűsujjamra picit őt próbáltam ráfesteni, persze nem egy portré formájában, hanem Rafael játszik egy X-23 nevű együttesben és ezért az együttes jele került a körmömre.
És végül, de nem utolsó sorban, szerintem a legtöbb embernek a Riói karnevál jut eszébe Brazíliáról, ezt akartam jelképezni a sok-sok csillámmal. Kicsit gondban voltam, ugyanis elsőnek az Essence Make It Golden-jét véltem alkalmasnak a feladatra, de azt sajnos elfelejtettem haza hozni magammal, ugyanis itthon betegeskedem, úgyhogy elkezdtem összegyűjteni az itthon fellelhető csillogós lakkjaimat és végülis mindet egymásra kentem. Szerintem az eredmény remekül tükrözi a karnevált. 
Szóval ezt tudtam én kihozni ebből a kihívásból....
Nektek, hogy tetszik a végeredmény? Szerintem nem egy szokványos manikűr lett...:)

Illetve még egy kérdésem lenne hozzátok. Amikor a csillogós lakkjaimat vettem számba rájöttem, hogy van 1-2 lakkom, amit még nem mutattam meg a blogon és most, hogy itthon vagyok lenne időm bejegyzést készíteni róluk.

Kezdetnek kettő Calzedoniás lakkot szeretnék hozni, amik ugyan kicsit megkoptak, de szerintem nagyon szépek, a kérdés pedig, hogy melyikre vagytok kíváncsibbak, a szürkére vagy a kékre?:)

10 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett a manid. :D
    a kék lakkra vagyok kíváncsibb. :P

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép és ötletes lett a manid, egyből kitaláltam mindent, hogy mi mit szimbolizál (persze a gyűrűsujj kivételével)! :)
    A Calzedonia lakkok közül pedig a kékre vagyok kíváncsibb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik neked és annak is, hogy ezek szerint felismerhetők lettek a minták:))
      akkor már ketten vagytok:))

      Törlés
  3. nekem nagyon tetszik a manikűr szép kidolgozott és nagyon szépen festesz. Ki lehetett venni hogy Brazíliát tükrözi.
    Kipróbálom én is ezt a kihívást.
    A Calzedonia lakk közül a kékre vagyok kíváncsi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj nagyon köszönöm!:))
      akkor most már azt hiszem elég egyértelműen a kék áll nyerésre...:D

      Törlés
  4. nagyon nagyon pompásra sikeredett, azt hiszem mindent lefestettél ami Brazília:DD

    VálaszTörlés