2014. június 3., kedd

Manikűrvadász 9.

Megint elérkezett egy Manikűrvadász, szám szerint a kilencedik, amit remélem ti is legalább annyira vártatok, mint én.:)
Szerintem azt már nem is kell senkinek elmondani, hogy mi is ez a kezdeményezés, amit annak idején még IsaBella indított el.
A házigazda ezúttal Manna volt, aki szerintem nagyon ügyesen lebonyolította ezt az egészet és még azoknak is igyekezett lehetőséget adni, akiknek nem volt elég mani a blogjukon.

Nekem ezúttal Nera blogjáról kellett "vadásznom", aminek nagyon örültem, ugyanis eddig nem igazán ismertem ezt a blogot és most rengeteg fantasztikus munkájával ismerkedhettem meg.:)
Nagyon sokat vacilláltam, hogy melyik manikűrjét válasszam. Nagyon tetszett például egy nem is olyan régen alkotott neonos manikűrje, de sajnos elég kevés neon lakkom van, úgyhogy erről lemondtam. Utána gondolkoztam még ebben a fonott mintában, de végül is időhiányában ezt is elvetettem, mivel elutaztunk a hétvégére és a sok program mellett csak egy egyszerűbb megoldást tudtam bezsúfolni a vasárnapomba. (Mert miért is ne hagynám az utolsó pillanatra az alkotást?:D)
Úgyhogy végül egy abszolút cuki és egyszerű manikűrt választottam, amin kis felhő szerű minta van. Annak kifejezetten örültem, hogy a két kedvenc lakkszínemet, a kéket és a rózsaszínt kombinálhattam. Alapnak az OPI Can't Find My Czechbook-ot használtam, a gyűrűsujjamon pedig az Essie Lovie Dovie-ja látható, erre ment rá a minta a már említett OPI lakkal, valamint az OPI Eurso Euro-val.


És végül, de nem utolsó sorban itt egy kép az eredeti körmökről:

Nektek hogy tetszenek ezek a körmök? Készítettetek már valami hasonlót?:)

Nézzétek meg a többiek munkáját is:

18 megjegyzés:

  1. olyan kis vidám mind a kettő, mindegyik tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is nagyon jó lett ez a mani. :) Csak az eredeti linkjét felejtetted ki a bejegyzésből.:P
    Amúgy hasonló technikával én is készítettem már manikűrt, jó, mert könnyű, mégis mutatós alkotás lesz belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, közben a hibát is korrigáltam, bocsánat, fáradt voltam amikor a bejegyzést írtam...:)

      Törlés
  3. nagyon tetszenek a színek. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól összeillenek ezek a színek, tök szépen mutat :)

    VálaszTörlés