Az egyetlen problémám az volt múltkoris ezekkel a körmökkel, hogy már csak hülye méretű tipek maradtak és még hosszas reszelgetés után is túl vastagok voltak szerintem...
Alapnak az OPI Big Apple Red-et használtam és erre ragasztottam rá a fekete csipkét. Elég hosszadalmas munka volt méretre vagdosni őket, de szerintem megérte. Sajnos az este folyamán a csipke elkezdett kibolyhosodni és sok mindenbe beleakadt, többek között a csipke ruhámba, úgyhogy ez ellen még ki kell találnom valamit, mert még biztos fogok ilyen manikűrt csinálni.
A másik amit még megszerettem volna mutatni nektek a bálra vásárolt cipőm. Az eddigivel az volt a gondom, hogy folyamatosan kicsúszkált belőlet a lábam, ha nylon harisnya volt rajtam, pedig az is 37-es volt és az új cipő úgyszintén az, ráadásul mindketten Deichmannosak.
Sajnálom a régi cipőt, de nagyon örülök az újnak, amivel már régóta szemeztem és csak 6000 forintba került, szerintem abszolút megérte. A sarka picit magasabb, mint az előzőnek, de ez platformos, úgyhogy tulajdonképp nincs is olyan nagy különbség sarok ügyileg a kettő között. A belsejét meg egyszerűen imádom, annyira gyönyörű!
Hogy tetszettek a körmök? Magassarkúkkal, hogy álltok?:)
Nagyon tetszik a köröm, ezt a csipkés megoldást még nem próbáltam :)
VálaszTörlésA magassarkú mesés. Èn nem hordok, mert nélküle is elég magas vagyok. :)
köszönöm:D
Törlésszerencsére én 169 cm vagyok, ahhoz még pont elmegy szerintem:D
zseniális lett a körmöd! :)
VálaszTörlésnekem a platformos cipők tetszenek a legjobban, de nem nagyon hordok magassarkút sem, inkább sportcipőket meg hidegebb időben bakancsot :D
köszönöm:))
Törlésigen, én is így vagyok, állandóan gyönyörködöm a magassarkúkban, de közben meg állandóan lapos van rajtam... mondjuk most van egy magassarkú bokacsizmám, azt imádom.:)
Nagyon szép lett a körmöd, a cipő pedig egyszerűen gyönyörű :) Én nyár óta imádom a magassarkú cipellőket, az új csipkés szerelmemet itt : http://rekablogol.blogspot.hu/2013/01/januari-vasarlasok.html meg is mutattam ^^
VálaszTörlésköszi:) örülök, hogy tetszik:) megnéztem, nagyon tetszik a cipőd, különösen az a masni rajta...:D
TörlésNagyon eredeti ez a csipkés megoldás :)
VálaszTörlésszép lett a körmöd. lehet a végén le kellett volna kenned egy átlátszó lakkal, úgy nem bolyhosodik ki. egyébként mivel ragasztottad fel a csipkéket? *-*
VálaszTörlésa magassarkúkat meg kb 1 éve imádom. ez időalatt 6 is a birtokomba került. :)
köszi:) hát lekentem, de még így is kibolyhosodott... lehet, hogy kettő réteg fedőlakk kellett volna. pedig az Essence BTGN fedőlakkot használtam.
Törlésa csipkét simán a lakkal ragasztottam fel, a második réteget nem vártam meg amíg megszárad, hanem gyorsan ráraktam és beleragadt. tartós volt, nem jött le sehol.:)
én jelenleg ezzel együtt csak 3 magassarkút birtoklok, de még szeretnék többet, többet és többet...:D