2014. május 8., csütörtök

Born Pretty Store szegecsek

Nemrég engem is felkerestek a Born Pretty Store-tól, hogy lenne-e kedvem tesztelni nekik néhány dolgot. Nagyon megörültem a felkérésnek és azonnal igent mondtam. Elsőnek 4 terméket választottam, most ezek közül az elsőt szeretném megmutatni nektek.
Amikor megláttam ezeket a szegecseket rögtön tudtam, hogy ez lesz az egyik, amit kérni fogok. Nagyon megfogtak, hogy nem az unalmas négyzet formájúak, hanem hatszögletűek és így szerintem sokkal érdekesebb mintát adnak ki.
Az nem volt kérdés, hogy melyik színt választom, mivel a hegyes szegecseim is arany színben pompáznak, így legalább tudom majd együtt is használni őket valami manikűrben.:)
A felhelyezésük rendkívül egyszerű, a még meg nem száradt OPI Mermaid Tears alaplakkba nyomkodtam bele a szegecseket és a végén Seche Vite fedőlakkal kentem le őket a biztonság kedvéért. Az egyetlen nehézséget talán az okozta, hogy a felhelyezésnél soha nem akartak a megfelelő irányba fordulni a kis hatszögek, de végül is megoldottam. Kicsit tartottam tőle, hogy a fedőlakk rontani fog a végeredményen, de szerencsére nem így történt, ugyanolyan maradt mint amilyen előtte volt.
Az eredeti tervem az volt, hogy az egész gyűrűsujjamat beborítom velük, de ez nem jött össze, mert az utolsó félig lelógott volna...:( Levágni nem tudtam belőlük, ahhoz túl aprónak bizonyultak, úgyhogy a körmöm vége egy kicsit kilóg, ami eleinte nem tetszett, de most már megbarátkoztam vele. Engem leginkább egy teknős páncéljára emlékeztet a végeredmény.:D
A tartóssága is teljesen rendben van, ma van harmadik napja a körmeimen és eddig még nem kezdtek el potyogni, olyanok mint az első napon.

A szegecseket egyébként INNEN tudjátok megrendelni és ha már ott vagytok érdemes szétnézni a nail art részlegen is, ugyanis nagyon jó dolgokat lehet ott találni....
Valamint a BMB10 kóddal 10%-os kedvezményt is kaptok a vásárlásnál.:)

A bejegyzésben szereplő szegecseket tesztelésre kaptam, de ez semmiben nem befolyásolta a véleményemet.

Nektek hogy tetszenek a körmök? Próbálkoztatok már ilyen szegecsekkel?

Még egy nem ideillő kérdésem lenne. Lányok, már írtam, hogy én is csinálom a 100 Happy Days kihívást és akkor ugyan azt mondtam, hogy majd csak egyben szeretném felrakni az összes képet, de most elbizonytalanodtam, hogy az úgy nagyon sok lenne... Szerintetek elkezdjem felrakni őket mondjuk 20-as csoportokban? Ti mit gondoltok?:)

6 megjegyzés:

  1. Ú, nagyon brutál. :)) Nekem nagyon tetszik. ;)
    Szerintem is több részletben kellene feltenni a 100 Happy Days képeit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen:)
      oké, akkor lehet, hogy nekiállok megírni egy bejegyzést:)

      Törlés
  2. Jól néz ki! :) Tényleg olyan, mint egy teknőspáncél :)

    VálaszTörlés
  3. jöjjenek a 100 happy daysek minél hamarabb :)

    outfit postokat nem akarsz csinálni egyébként?

    puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem ma kikerül az első adag 100 happy days:)
      hát, nem tudom, meggondolom, de azt inkább meghagyom szerintem másoknak:)

      Törlés