Már régóta nézegettem a különböző tüskés manikűröket, amik eleinte elborzasztottak, majd egyre jobban belopták magukat a szívembe.
Végül hosszas gondolkodás után meg is rendeltem az első csomag kis tüskét, ami 50 darabból áll.
Úgy terveztem, hogy majd a novemberi Nickelback koncerten avatom fel őket, de ki tudna addig várni?:D Meg különben is, ki kellett találnom, hogy mi tartja ezt a körmeimen, mert őszintén szólva kétlem, hogy elég a száradó lakkba belenyomni.
Úgyhogy egy Moyrás műköröm ragasztóval helyeztem fel őket a már teljesen száraz manikűrömre.
A végeredmény elég érdekes lett, először gyorsan leszedtem őket, majd egy fél napnyi gondolkodás után újra felragasztottam a tüskéket, még épp időben, Kata 18. szülinapja előtt.
Alapnak a már korábban látott rózsákat festettem meg, de ezúttal az összes körmömre, gondoltam így akkor sem lesz unalmas a manikűröm, ha időközben elhagyom a tüskéket valahol...:D
Szerencsére csak egy pottyant le az este folyamán, a többi bírta a strapát, úgyhogy ezt a technikát fogom alkalmazni a koncerten is, csak ott szerintem majd sima fekete alapra.
Szerintem elég brutális lett a végeredmény, de nekem tetszett...:D
Nektek mi a véleményetek? Viselnétek ilyen tüskéket a körmötökön?
Jól néz ki! :D
VálaszTörlésÉs nagyon jók lettek a virágaid is alatta...(egyébként nem hagyott nyomot, amelyik leesett?)
De én biztos nem tennék fel magamra ilyeneket...ez is azok közé a dolgok közé tartozik, ami máson jó, de magamon nee...:D
köszönöm:))
Törléscsak ha nagyon megnézte valaki akkor lehetett észre venni, hogy volt ott valami előtte:D
hát eleinte én is így voltam vele, aztán mégis beadtam a derekam:DD
Tényleg elég brutál! :)
VálaszTörlésnagyon élveztem az idős nénik elborzadó tekintetét a buszon:DD
TörlésÚúúú, ez nagyon vad, de tetszik :)
VálaszTörlésörülök neki:DD
Törlésbrutál jó. :D
VálaszTörlésNagyon tetszik az ötlet, de magamon nem biztos hogy el tudnám viselni! :D
VálaszTörlésörülök neki, egyébként egyáltalán nem volt zavaró, mondjuk az összes ujjamon már biztos engem is idegesítene...:)
Törlésa virágminta is profi lett, a szegecsekkel pedig elsőosztályú manikűr lett ;)
VálaszTörlésóó nagyon szépen köszönöm:))
Törlésnagyon tetszik, bár engem lehet zavarnának a szegecsek :)
VálaszTörlésde nélkülük is nagyon jól néznek ki!
nyertél egy díjat! :) nézz be:
http://claustrophonia.blogspot.com/2013/07/dijat-kaptam.html
annyira nem voltak ám vészesek, ki lehetett bírni:)
Törlésörülök, hogy tetszik!
a díjat meg nagyon szépen köszönöm:))
brutális, és tökéletes, és ismét blog bejegyzés szereplő lettem:DD
VálaszTörlésKatalin de édes vagy:3 bizony, híres vagy:D
Törlés