2016. január 13., szerda

Csillogós gél lakk

Sziasztok!

Képzeljétek, sikeresen túl vagyok az első vizsgaidőszakomon és annyira boldog vagyok, mert meglepő módon az összes vizsgám sikerült elsőre, úgyhogy most meg vagyok könnyebbülve és örülök, hogy februárig még bőven van időm kipihenni az egészet. :)

Ennek örömére, ma úgy gondoltam, hogy megmutatom nektek egy pár héttel ezelőtt alkotott körmömet, amit pont a tegnapi nap folyamán szedtem le és festettem újat helyette.
Mostanában megint nagyon rákaptam a gél lakkozásra, ennek a fő oka az, hogy az egyetem mellett nincs időm annyit lakkozni, mint előtte és így tovább marad egy-egy alkotás a körömön.
A mai manikűrt szokás szerint Crystal Nails gél lakkokkal készítettem és végig imádtam, amíg a körmömön volt.
Szerintem már megszoktátok, hogy rózsaszín mániás vagyok, úgyhogy amikor megláttam a 300-as számú Crystal Nails lakkot a boltban tudtam, hogy ez nekem lett kitalálva és nem tudtam ott hagyni. :) És milyen jól döntöttem akkor, ugyanis azóta is töretlen a szerelmünk és alig várom, hogy megint készítsek vele manikűrt.
Elsőre megijedtem, amikor elkezdtem vele lakkozni, nagyon átlátszónak tűnt, viszont a második rétegnél már nem volt semmi probléma, teljesen rendben van a fedése és tartósság terén is a megszokott Crystal Nails minőséget hozta.
Egyébként a lakk annyira szépen csillog, hogy egyszerűen nem tudtam betelni vele, szerintem 3 hétig mindennap gyönyörködtem benne egy picit. :D
Díszítésnek valami barokkos, kacskaringós mintát szerettem volna. Elég időigényes volt elkészíteni, de én nagyon szerettem a végeredményt, meg voltam elégedve vele.

És szerettem volna nektek megint egy kis személyeset is mutatni. A barátommal még novemberben csináltattunk magunkról néhány képet. Már nagyon régóta szerettünk volna ilyen szép képeket és most az ősz és a falevelek tökéletes alkalomnak bizonyultak hozzá. :)

Nektek hogy tetszenek a körmök? Hogy álltok a csillogós rózsaszínekkel? Csak én vagyok oda értük ennyire? :)
És a fotózásos képek? Ha szeretnétek, akkor majd még mutatok többet is szívesen! :)

Valamint, ha kicsit gyakrabban szeretnétek értesülni arról, hogy épp mit festettem vagy épp néhány személyesebb dologról, akkor kövessetek Instagramon is, panka1116 néven találtok meg. :)


6 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a manikűr ^^ A páros képek pedig nagyon aranyosak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek a körmök! :)
      Köszönjük szépen! :)

      Törlés
  2. Nagyon szép a manikűr! ^^
    A közös képek pedig nagyon aranyosak lettek. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép manikűr:)

    Nagyon aranyosak vagytok:3

    VálaszTörlés