2014. március 8., szombat

Kampánykörmök 2.

Sajnos ebben az évben eddig elég kevés bejegyzést sikerült összehoznom (konkrétan 10-et), de most majd igyekszem változtatni ezen.
Talán páran még emlékeztek arra, hogy tavaly januárban kiraktam egy kampánykörmös bejegyzést és most egy kis késéssel meg szeretném mutatni nektek az idei körmöket is.
Az iskolánkban minden évben januárban van a diákhét, ami egy diákigazgató választást takar, amin a 2., 3. és 4. évesek indítanak egy-egy jelöltet és az 1. és 5. évesek, valamint a tanárok szavaznak. Ezen a héten minden a kampányolás körül forog, az évfolyamok plakátokat, pólókat, kampányfilmeket gyártanak, este szerenádoznak, az órák közötti szünetekben pedig enni- és innivalókkal látják el a szavazó évfolyamokat.
A szavazás csütörtökön délután szokott lenni a kampányfilmek levetítését követően. Idén a filmünk kisebb felháborodást váltott ki, úgyhogy sajnos ezúttal nem tudom megmutatni nektek, pedig nagyon viccesre sikerült... Na és persze a lényeg, idén is győztünk, úgyhogy mindenki nagyon boldog volt!:)
A körmöket idén a kampánypólónk inspirálta. Alapnak a Zoya Pixie Dust Londont használtam, amit lefedtem egy réteg Seche Vite fedőlakkal, hogy kiküszöböljem a sand hatást, a gyűrűsujj kivétel volt, erre az OPI Big Apple Red került és a pólón szereplő minta, ami a jelöltünket ábrázolta. Két barátnőmnek és magamnak készítettem el ezeket a körmöket, én nagyon szerettem ameddig a körmeimen voltak, úgy éreztem nagyon illik a kampányunkhoz.:)
És itt egy kép a pólónkon szereplő mintáról, a szövegbuborékba mindenki azt írhatott bele, amit akart:

Nektek hogy tetszenek a körmök? Nálatok is van diákigazgató választás az iskolátokban?:)

4 megjegyzés:

  1. Szuper a köröm és a póló is! :) Megnézném ezt a filmet. Miért nem láthatjuk? :) Miért váltott ki felháborodást? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen:) a film az igazgatónőnk szerint nem volt semmiről, közönséges volt, az alkohol volt a középpontjában és hasonlók... (persze mi ezzel nem értünk egyet) és a diákhéten történő levetítését még megengedte (ugyan pár jelenetet ki kellett vágni) de megtiltotta, hogy bármiféle videómegosztó oldalra felkerüljön.... úgyhogy sajnos ezt most nem fogom tudni felrakni...:/

      Törlés
  2. Jó lehetett ilyen egyenkörmökkel nyomulni. :D
    Egy kis játékra szeretnélek hívni.
    http://lakkalandok.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, mi is nagyon élveztük:D
      mindenképp meg fogom csinálni, de szerintem csak hétvégén lesz időm, köszönöm, hogy gondoltál rám!:)

      Törlés