2013. november 18., hétfő

Manikűrvadász 5.

Igen, jól látjátok, ez is elérkezett, a Manikűrvadász 5. fordulója. Én eddig, ha még emlékeztek, két fordulóban vettem részt, a másodikban és a harmadikban, sajnos a negyedik elkerülte a figyelmemet, de most újult erővel csatlakoztam a többiekhez.:)


Ezúttal összesen 37-en jelentkeztünk, ami szerintem szép kis szám, nagyon izgatott vagyok, hogy a többiek mit fognak alkotni.:)
Nekem most Elíztől kellett manikűrt választanom, aminek azért is örültem, mert a második fordulóban pont ő kapott engem. Nagyon nehéz dolgom volt, mivel az összes manikűrt gondosan átnéztem, amit eddig csinált és rengeteg volt, ami tetszett. Végül az segített a döntésben, hogy hétvégén anyával és a húgaimmal Pestre utaztunk egy játékvásárra és ehhez a programhoz valami vicces, vidám körmöt szerettem volna, ezért egy szerintem elég mutatós Puzzle manikűrre esett a választásom, amihez itt még step by step bejegyzést is találtok. (Mondjuk én kicsit lustább voltam, a leragasztgatós módszer nekem túl macerás, inkább szabad kézzel festettem mindent, ami meg is látszik a végeredményen...)
A színeken kicsit változtattam, alapnak az OPI Memaid's Tears lakkot használtam, a narancs pedig egy új lakk a gyűjteményemben, a nővéremtől kaptam a szülinapomra, Catrice Pimp My Shrimp névre hallgat, fedőlakknak meg a NYC Matte Me Crazy!-t használtam, szerintem a mattság még játékosabbá teszi ezt a megoldást.:) (A körmeim hossza miatt elnézést kérek, nem tudom mi lehet velük, de megint szörnyen töredezni kezdtek, úgyhogy csutira kellett vágnom őket...)





És végül, de persze nem utolsó sorban, itt van az eredeti, Elíz féle manikűrről egy kép:

Nektek hogy tetszik ez a megoldás? Ti is ki fogjátok próbálni? Esetleg volt már hasonló körmötök?:)




18 megjegyzés:

  1. Mindkettő szép, de a színei miatt az eredeti jobban tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik:) igen, nekem is nagyon tetszik az eredeti változat:D

      Törlés
  2. Nagyon szép lett :) nekem is tervben van egy kirakós-manikűr :)

    VálaszTörlés
  3. AAA igazi türelemjáték lehetett mire megfestetted, nagyon tetszik! Régóta szeretnék ilyet de nem merek nekikezdeni mert félek hogy a felénél feladnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem nyugodtan próbálkozz meg vele, sokkal egyszerűbb, mint amilyennek tűnik:)

      Törlés
  4. Nagyon jó lett, a színei különösen tetszenek :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem nagyon jó lett ragasegatás nélkül is :)

    VálaszTörlés
  6. Tetszik a színösszeállítás. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi M.:) kicsit tartottam tőle, mert annyira nem vagyok narancsos, de még nekem is tetszett:D

      Törlés
  7. Hű, nagyon jól néz ki! Nálam már az első körömnél elfogyna a türelem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm:) vagy rájönnél, hogy annyira nem is vészes ezt elkészíteni:)

      Törlés
  8. Nagyon ügyes vagy, hogy ilyen szép lett szabadkézzel festve! :) Érdekesség egyébként, hogy már más (azt hiszem Bikira Roni) is ezt választotta tőlem egyszer Manikárvadászaton :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi Elíz, örülök, hogy tetszik:) tényleg? erről nem is tudtam:)

      Törlés
  9. nagyon ügyes vagy :D nekem még sose volt ehhez a mintához türelmem :D
    Díjat kaptál tőlem http://sophies-nail.blogspot.hu/2013/11/dijat-kaptam.html :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm:) pedig szerintem egyszer nyugodtan megpróbálhatnád:)

      Törlés