2013. július 7., vasárnap

Nail Club - Csillámos körmök

A héten az a megtiszteltetés ért, hogy  felkeresett Lora és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem vendégbloggerként csatlakozni a következő "kihívásukhoz". Természetesen azonnal belementem a dologba, nagyon örültem, már régóta követtem a lányok munkáját és most kicsit én is a részévé válhattam az egésznek.

Az eheti téma a csillámos körmök volt, ami sok fejtörést okozott nekem, ki akartam tenni magamért, mivel ez nem egy mindennapi "lehetőség".
Végül is hosszas gondolkodás után a csillámporról valahogy Csingiling jutott eszembe a Pán Péter című meséből és a híres tündérpor és ezt próbáltam valahogy a körmeimre varázsolni.
A kis tündér került a gyűrűsujjamra, sokat dolgoztam vele, kicsit talán malacorra lett, de a húgaim felismerték, úgyhogy elégedett vagyok vele.:)
A többi körmömet babakékre festettem, hogy harmonizáljon a szárnyával és csillámport szórtam rá, majd rádöbbentem, hogy teljesen felesleges volt ezzel kínlódnom, mert a Moyra ezüst csillámos lakkjával ugyanezt a hatást értem volna el, így abból is kentem rá egy réteget.
A végeredmény szerintem egy abszolút csillámos manikűr lett, jó sok képet hoztam nektek:
Nektek, hogy tetszenek a körmök? Szeretitek ezt a mesét?:)

Többiek munkája:

21 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett :) Szeretem a figurás manikűrjeidet :)

    VálaszTörlés
  2. A tiéd lett a legkreatívabb ;-) nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj de aranyos vagy, köszi M.:))

      Törlés
  3. nagyon jó és Csingiling is csodaszép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csingiling is és én is köszönjük szépen:DD

      Törlés
  4. Tetszetős! :) Nagyon ügyesen megcsináltad Csingiling-et. Ehhez vastürelem kell! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi Iluss:)) ugyan, annyira azért nem volt vészes:)

      Törlés
  5. Nagyon cuki lett, erre nincsen jobb szó! :D

    VálaszTörlés
  6. Jajjj ez nagyon szuper lett! :) Igazán ügyes kivitelezés nagy tényleg nagyon kreatív! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, örülök, hogy neked is tetszik:))

      Törlés
  7. nem tudom a Lau látta e, de ő biztos csípné:DDés én is NAGYON!!:))) és imádom ezt a mesét;) szép lett, drága!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik kedves Katalin:3 lehet, hogy imádod a mesét, de Pán Péter már SOHA nem fog eljönni érted! HAHA:DDDDD

      Törlés