2015. augusztus 12., szerda

Visszatérés?

Húha, de nehéz ezt elkezdeni... Tudom, hogy már több hónapja nem jelentkeztem semmivel és teljes mértében eltűntem a blogvilágból de most mégis szeretnék visszatérni ha van még aki kíváncsi rám.

Persze, először magyarázatot kellene adnom a még megmaradt olvasóimnak, hogy mi is állt a háttérben.
Ez az év nagyon fontos volt nekem, ugyanis idén érettségiztem és döntést kellett hoznom, hogy merre menjek tovább. Talán páran tudjátok, hogy eredetileg orvos szerettem volna lenni de végül hosszú mérlegelés után több okból is letettem erről. Azonban ennek ellenére mindenképp egészségügyben szeretnék elhelyezkedni és ezért is jött az ötlet, hogy akkor szülésznő leszek. Most mondhatjátok, hogy oda nem is magas a pontszám és simán blogolhattam volna tanulás mellett de én nagyon izgulós típus vagyok és rettegtem az érettségitől. (Utólag már tudom, hogy kár volt, de akkor ezt még nem hittem el...) Szóval próbáltam annyit tanulni amennyit csak lehet és a maradék időmet meg igyekeztem a barátommal tölteni. Azt már szerintem tudjátok, hogy picit több mint egy éve kapcsolatban vagyok és szerintem el sem tudjátok képzelni, hogy ez mennyire boldoggá tesz engem. Sikerült egy fantasztikus pasit kifognom akivel bármit meg tudok beszélni és aki tényleg törődik velem... De ebbe most nem szeretnék belemenni, a lényeg az, hogy van egy kapcsolatom és erre is időt kell(ett) szánnom.
Akkor azt mondogattam, hogy majd ha túl leszek az érettségin akkor folytatom a blogolást. Az érettségi sikerült és felvettek az egyetemre, Győrbe fogok menni és szülésznő leszek! Szóval kezdődhetett a nyár és a pihenés. Most meg már augusztus van és még mindig nem írtam egy sort sem. Ennek az oka az, hogy sikerült nyári munkát találnom és 8 órában dolgoztam és amikor hazaértem semmi kedvem nem volt a monitort nézni mivel a munkahelyemen is egész nap a gép előtt ültem. Aztán jött a nyaralás, ami idén 3 hetesre sikeredett, egy hét a családommal és a barátommal, majd rögtön két hét a barátommal és az ő családjával. De most már itthon vagyok, tegnap megvolt az utolsó munkanapom is úgyhogy úgy gondolom, hogy tényleg eljött az ideje a visszatérésnek. :)

És nem csak magyarázkodni szeretnék nektek, hanem megbánásom jeléül, hogy ennyire elhanyagoltam a blogot egy manikűrt is szeretnék mutatni nektek. Az az igazság, hogy ezt még pár hete csináltam, remélem nem bánjátok. Igazából csak valami igazán vidám nyári manikűrt szerettem volna csinálni és már sokszor hangot adtam annak, hogy mennyire szeretem a törzsi mintákat. Úgyhogy valami nagyon színeset alkottam:

Remélem tetszettek nektek a körmök és elnézitek nekem ezt a hosszú szünetet.
Egyébként ha gondoljátok már akár instagramon is követhettek, panka1116 néven találtok meg. :)

Nektek mi a véleményetek?

12 megjegyzés:

  1. Szia Panka! Üdv újra a fedélzeten! Én nagyon örülök neked! Gratulálok a felvételihez, a szülésznő nagyon szép szakma!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Réka, jól esik! :) Köszönöm, igen, szerintem is, én sem bántam meg, hogy így döntöttem végül. :)

      Törlés
    2. Szia! Bocsi, hogy régebbi bejegyzésedhez írok, de eszembe jutott amikor a mai posztodat olvastam, hogy szülésznő leszel. A kommentem után két nappal tudtam meg, hogy kisbabánk lesz. Azóta már két külön kórház által szervezett szülésfelkészítőn is voltam, ahol szülésznők tartották a felkészítőket. Most még inkább azt tudom mondani, hogy a szülésznő szép szakma és sok elhivatottságot igényel. Minden egyes megismert hölgy csupaszív és érezhető rajtuk, hogy minden hozzájuk kerülő kismama sorsát a szívükön viselik. Tudom, hogy ha a kicsi úgy dönt, hogy a világra jön, akkor jó kezekben leszünk :) Nekem ez a legfontosabb.

      Törlés
    3. Szia! De jó, gratulálok! :)
      Örülök neki, hogy ilyen jó véleménnyel vagy a szülésznőkről, remélem, egyszer majd én is ilyen jó szülésznő lehetek, mint amit leírtál.
      Jó egészséget kívánok neked és a bébinek is! :)

      Törlés
  2. Én nagyon örülök, hogy visszatértél!! :)
    De magyarázkodnod nem kell, teljesen természetes, hogy első a tanulás - a barátod, meg a család természetesen...Örülök, hogy felvettek, gratulálok hozzá! :)
    Én is idén érettségiztem, és EMELT magyarra mentem, ami elég húzós volt meg minden, és mindenki kérdezgette, hogy minek, amikor szabadbölcsésznek megyek (amúgy 400 felett van az eltén a szabadbölcsész...xD)...eleve minek tanulni, ha öt évig úgyse tanulok semmit majd - egyébként hatalmas tévhit, hogy a bölcsészeknek nem kell tanulnia, de mindegy...De nem miattuk tanultam, hanem magam miatt...kitűztem célnak, hogy nekem KELL az az emelt magyar, és bár most egész nyáron nem tudtam olvasni, mert ha még egy könyvet tennének az orrom elé (még akkor is, ha amúgy szórakoztató, nem "komoly"), kifolyna az agyam...de meglett, és ötös lett, és anélkül az ötven pont nélkül is felvettek...xD
    Mondjuk én nem vagyok izgulós, de a kötelező olvasmányok nagy része kimaradt nekem anno...így elég húzós volt az utolsó időszakokban pótolni mindent és még rendes érettségire is készülni...

    Szóval az, hogy a szülészeknek kevesebb pont kell, az nem jelenti azt, hogy nem kell tanulni...és egyet értek Rékával abban, hogy szép szakma...:D
    Egyébként nagyon tetszik a körmöd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, köszönöm! :)
      Képzeld én meg a biosz emelttel voltam így, hogy nem is kellett volna megcsinálnom de magamnak akartam vele bizonyítani... :D Úgyhogy átérzem a helyzeted... :D
      Én is gratulálok neked a felvételihez! :)
      És köszönöm, örülök, hogy tetszik a körmöm! :)

      Törlés
  3. Jó volt újra olvasni, Panka! :))
    Csodás a körmöd, úgy látom, a türelmed és a tehetséged egy cseppet sem változott, vagy talán csak annyit, hogy még jobb vagy. ;)
    Gratulálok a sikeres felvételihez, szép szakma a szülésznő. Sok boldogságod leld benne majd. :)
    És azokra, akik azt mondják, hogy nem kell tanulni, azokra ne is hallgass! Majd pár év múlva meg fogod látni, hogy hova jutottál te, aki szépen, szorgalmasan tanult és az, aki pár éve a nemtanulás mellett tette le a voksát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm M.! :)))
      Olyan jó olvasni amiket írtok, hiányoztatok már nekem! :) Tényleg nagyon jól esett az egész, köszönöm! :*

      Törlés
  4. Még magánszemélyként megtaláltam magam az olvasóid között, nem voltam biztos benne, hogy korábban feliratkoztam-e. Azóta nekem is lett blogom, mióta utoljára jelentkeztél, de örülök, hogy újra ittvagy. :)

    Amúgy én képtelen vagyok ilyen részletes manikűrt festeni, úgyhogy gratulálok hozzá, meg a felvételihez is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök. :) Mindjárt én is megnézem a blogodat! :))
      Köszönöm szépen! :D

      Törlés
  5. Üdv újra itt! :) Jól néz ki a mani!

    VálaszTörlés